Hazugságok hálójában

Szerző: Kelenik Nóra

Miért hazudunk?

Valószínűleg mindnyájunkkal megesett már, hogy valamilyen banális dologról a pillanat hevében hazudtunk, majd később megkérdeztük magunktól: miért mondtam ezt a hazugságot, amikor semmi értelme nem volt? A hazugságok hátterében több motiváció is állhat, beszéljünk tudatos, tudatlan, esetleg kegyes hazugságokról. Összességében a hazugság legtöbb formája teszi számunkra, hogy egy helyzet felett látszólagos kontrollt alakítsunk ki annak manipulálásával. Ez egy védekezési mechanizmus, amely (látszólag) megakadályozza, hogy sebezhetővé váljunk.

Nézzünk meg most néhány konkrétabb esetet, ami hazugságra sarkallhat minket!

Vehetjük elsősorban azt az indokot, hogy szeretnénk jó színben feltüntetni magunkat mások előtt, és önbecsülésünk védelme érdekében elkerülni a zavarba ejtő és megalázó helyzeteket. Persze ezt önbevallásos alapon vajmi kevés ember ismerné el, mégis a naponta elhangzó hazugságok legnagyobb része valamilyen (tudatalatti) társas kényszerből fakad. Sokféle kategorizálás a hazugságok közé sorolja az önámítást is – például amikor igazoljuk a választásainkat, vagy a valóságot alakítjuk a vágyainkhoz illően. Ez jelentős szerepet játszik abban, hogyan érzékeljük és értelmezzük a körülöttünk lévő világot. Az önámítás egyik gyakori formája, hogy lekicsinyeljük annak jelentőségét vagy értékét, amit nem érhetünk el. Ez úgymond egy hasznos mentális trükk, amely segít csökkenteni a frusztrációt, ha nem kapjuk meg, amit szeretnénk; kutatók szerint ez a folyamat elengedhetetlen a túléléshez és a társas kapcsolatokhoz.

A korábbi esettel ellentétben a tudatosan mondott hazugságok közé sorolhatók azok, amelyekkel igyekszünk a másikat (is) megvédeni, és azt kívánjuk megelőzni, hogy egy-egy kellemetlen igazsággal másokat meg kelljen bántanunk; ezek az úgynevezett kegyes hazugságok. Gyakori ok lehet tehát a füllentésre, hogy félünk attól, hogy megsértsünk vagy csalódást okozzunk valakinek. Persze minden éremnek két oldala van, hiszen amellett, hogy a másik érzelmeit védjük, elég hasznos velejáró, hogy minket se könyvelnek el világi bunkónak.

Következik az okok között egy szinte minden pszichológiai témában kikerülhetetlen szempont: az evolúció. A hazudás ebből a szempontból is jelentőségteljes a folyamat, sokan úgy hiszik a túléléshez (volt) szükséges. Az őskorban, amikor a fizikai túlélés volt az elsődleges cél, a ragadozó vagy rivális megtévesztésének képessége élet-halál között dönthetett. A hazugság, mint a túlélés eszköze a mai napig széles körben elismert az evolúciós biológiában, a párválasztásban, valamint az erőforrásokért folytatott versenyben még ma is alapvető fontosságúnak tekintik.

Az emberiség fejlődésével a hazugság művészete is együtt fejlődött; annak szerepe bonyolultabbá vált, szimpla túlélés helyett inkább az erőforrás – szerzés eszközévé vált. (Kivéve, amikor például anyukád megkérdezi, ki törte el az antik vázát. Az még mindig a túlélésre megy.) Ezt a nézőpontot az evolúciós pszichológia is alátámasztja, amely azt sugallja, hogy a megtévesztő viselkedés bizonyos versenyképes környezetekben előnyös lehet, sőt még a kapitalista társadalmakban is támogatott. Társadalomtudósok és evolúciós pszichológusok szerint a hazugság ezen aspektusa jelentős szerepet játszhatott a társas megismerés fejlődésében, és akár az emberi intelligencia evolúciójának egyik hajtóereje is lehetett.

Hazudj, ha tudsz!

A hazugságok osztályozásának többféle metodikája létezik; meg lehet őket különböztetni például a következményeik alapján, a témájuk fontossága szerint, a hazug szándékai alapján, valamint a kijelentés jellege vagy kontextusa szerint.

Jelen esetben egy másféle osztályozást fogunk követni: azokat a személyeket csoportosítjuk, akik elmondják őket: vagyis a különböző típusú hazudozók szerint. A hazugságok és a hazudozók megértése segíthet elkerülni, hogy becsapjanak minket, és megvédhet attól, hogy mi magunk sodródjunk a hazugságok medrébe.

Íme, egy kis összefoglaló a hazugok négy fajtájáról, az alábbi ábra segítségével, ahol a kategóriák két tengely mentén alakulnak ki: a célzott közönség (x-tengely) és a hazugság témája (y-tengely) alapján. Az emberek kétféle ,,közönségnek” hazudhatnak: másoknak vagy önmaguknak, és két különböző dologról hazudhatnak: tényekről (vagy arról, amit tényeknek hisznek) és az értékeikről.

Ez alapján nézzük hát a négy kategóriát.

1. Megtévesztő hazudozók: Ők azon típusú hazudozók, akik másoknak és tényekről hazudnak. Olyan állításokat tesznek, amelyekről tudják, hogy nem igazak, és amelyeket megtévesztési szándékkal mondanak. Másoknak tényekről hazudni tulajdonképpen a klasszikus értelemben vett hazugság. Mindannyian csináltuk már, sőt, a kutatók szerint ez a normális emberi agyfejlődés része.
   De mi van akkor azzal, amikor valaki megkérdezi ,,hogy vagy?” és azt válaszolod, hogy ,,jól, köszi”, pedig éppen életed legrosszabb napját éled? Nos, technikailag ez is hazugság, sőt, a kegyes hazugságok is ebbe a csoportba tartoznak, azonban a társas együttélés során megtanuljuk, hogy a hasonló kérdésekre nem kell valódi igazsággal válaszolni; a kérdésnek valójában nem az a célja, hogy őszinte választ kapjanak.
   Azonban ezen eseteken túl, saját érdekből másoknak tényekről hazudni romboló hatással van a kapcsolatokra. Ha ez állandó viselkedési mintává válik, elidegeníthet másoktól, sőt néha a társadalomtól is.
   A szokásos hazudozókat megbízhatatlannak tartják, és rossz hírnévre tesznek szert, amely gyakran megelőzi őket – érdemes lehet tehát, akármilyen meglepő is, tartózkodni a hazugságtól.
2. Kétszínű hazudozók: Azon emberek, akik másoknak hazudnak az értékeikről. Az ilyen személyek azt állítják, hogy elkötelezettek valami vagy valaki iránt, de a tetteik mást mutatnak.
   Értékekkel kapcsolatban hazudni még rombolóbb hatással lehet a kapcsolatokra, mint a tényekkel kapcsolatban hazudni. Amikor elkötelezettséget vállalunk valamilyen értékrend mellett, azt kommunikáljuk, hogy milyen emberek vagyunk most és a jövőben is; ez egy ki nem mondott jelrendszer arra vonatkozóan, hogy a többi ember milyen viselkedési mintát várhat el tőlünk.
   Az emberek életének legfontosabb döntései gyakran ezen a bizalmon alapulnak—döntések, hogy időt töltsenek valakivel, szeressék, áldozatokat hozzanak érte, vagy megbízzanak benne. Ha nyilvánvalóvá válik, hogy eltérés van valaki hangoztatott értékei és a tettei között, nehéz újra megbízni az illetőben.
3. Delúziós hazudozók: Azok, akik maguknak hazudnak a tényekről. Valószínűleg világossá vált mostanra, hogy nem csak másoknak hazudunk, hanem magunknak is. Mi több, tulajdonképpen folyamatosan hazudunk magunknak, és ahogy már fentebb is ki volt fejtve ennek jelentősége, az egészséges pszichológiai működés egy bizonyos szintű öncsalást is magában foglal. Azonban nem minden önámítás egyenlő.
   Különbség van a mentálisan egészséges emberek által elkövetett mindennapi hazugságok és azon ön-átverések között, amelyek mentális betegségekre utalnak. Továbbá nem egyenlő súlyosságúak a kognitív disszonanciát enyhítő önmegtévesztések, illetve azok a hazugságok, amelyek integritásunkat veszélyeztetik. Szóval nem, delulu is not the solulu.
4. Demoralizált hazudozók: Azok, akik maguknak hazudnak az értékeikről. Az emberek sokféle okból verik át önmagukat értékeikkel kapcsolatban, ugyanazon okokból, amelyek miatt a tényekkel kapcsolatban is hazudnak maguknak. Többek között azt akarják látni magukról, hogy szorgalmasabbak, őszintébbek vagy megbízhatóbbak, mint amilyenek valójában. Azt mondják önmaguknak, hogy elkötelezettek a kemény munkában, az igazmondásban vagy az ígéreteik betartásában, de a tetteik mást mutatnak. Az értékekkel kapcsolatos hazudozás csapdái hasonlóak a tényekkel kapcsolatos hazugságokhoz.

Érdekességek a hazugságokról

1. Amerikai kutatások alapján nincs számban különbség a két nem között a hazugságok számát tekintve, azonban a hazugságok természetét nézve a nők gyakrabban hazudnak önzetlenül, míg a férfiak hazugságaira az önzés jellemző.
2. Életkort tekintve, kísérletek bebizonyították, hogy már a három évesnél kisebb gyerekek is képesek „valódi” hazugságok kitalálására, amelyek segítik a büntetés elkerülését. Öt éves kortól kezdve pedig hajlamosak arra is, hogy becsapják a körülöttük lévő személyeket, hogy elhallgassák a rosszaságaikat. A kilenc évesek akár egy olyan érzelem összes ,,tünetét” is ki tudják mutatni, amelyet nem is éreznek.
3. Kutatások azt is kimutatták, hogy idegeneknek gyakrabban hazudunk, mint szeretteinknek. Bizonyos bensőséges helyzetek kedveznek a hazugságnak, ilyen például a kezdődő szerelem. Ha két ember között kölcsönös vonzódás alakul ki, akkor minden tőlük tehetőt megtesznek azért, hogy a lehető legkedvezőbb színben mutatkozzanak. A párkapcsolatok kezdetén minden harmadik interakció hazugságnak minősül, de többségük banális, komolytalan füllentés, később, az együttélés során már ez a szám csökken, minden tizedik interakció során kerülhet sor hazugságra.
4. Kutatások azt is kimutatták, hogy idegeneknek gyakrabban hazudunk, mint szeretteinknek. Bizonyos bensőséges helyzetek kedveznek a hazugságnak, ilyen például a kezdődő szerelem. Ha két ember között kölcsönös vonzódás alakul ki, akkor minden tőlük tehetőt megtesznek azért, hogy a lehető legkedvezőbb színben mutatkozzanak. A párkapcsolatok kezdetén minden harmadik interakció hazugságnak minősül, de többségük banális, komolytalan füllentés, később, az együttélés során már ez a szám csökken, minden tizedik interakció során kerülhet sor hazugságra.
5. Nem egyformán tudják palástolni a viselkedésüket az emberek hazudásnál. Vannak, akik eleve reménytelenek, az érzelmeket túl erősen élik át, és igen sebezhetővé válnak, amikor hazudnak, kevésbé magabiztosak. A jól hazudozók sikeresen meg tudnak téveszteni bárkit, de másként viselkednek mikor hazudnak, s másként, mikor igazat mondanak, amelyet csak aprólékos megfigyelés során lehet felfedni. A tökéletesen hazudók a hazugságok során sikeresen uralják a viselkedésüket, becslések szerint az emberek 15 százaléka rendelkezik ezzel a képességgel.Annyira jól uralják érzelmeiket, hogy tetszés szerint hívják elő őket, és semmi jel nem utal arra, hogy nem lennének őszinték.
6. Az emberek 21 százaléka hazudik annak érdekében, hogy elkerülje más emberek társaságát.